Az MTI beszámolója szerint három vidéki nagyvárosban is kormányellenes tüntetéseket tartottak csütörtök este.
Kecskeméten mintegy háromszázan jöttek össze a DK, az LMP, az MSZP, a Jobbik és a Momentum kezdeményezésére, amihez a szakszervezetek képviselői és civilek is csatlakoztak. Az ötpontos követelés felolvasása mellett arra szólították fel a város polgármesterét, hogy
az önkormányzat tulajdonában lévő cégeknél ne alkalmazzák a "rabszolgatörvényt" és követelték a közpénzen működő médiumoktól a pártatlan tájékoztatást.
Békéscsabán százan gyűltek össze, hogy tiltakoznak a
"propagandasajtó álhírei, az egyoldalú, félrevezető tájékoztatása ellen".
Az összellenzéki megmozdulást a Békés Megyei Hírlap szerkesztősége előtt tartották. Zalaegerszegen több mint három órán át tartó félpályás útlezárással tiltakoztak az ellenzéki pártok és a szakszervezetek. A demonstrációt a Jobbik, a Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció, a Lehet Más a Politika, valamint a Vasas Szakszervezeti Szövetség közösen szervezte.