Korrupció miatt életfogytiglani börtönre ítélték csütörtökön a délkelet-kínai Liaoning tartományban Ma Csient, a kínai kémelhárítás volt vezetőjét – közölte a bíróság.
Ma Csien (Ma Jian) volt állambiztonságiminiszter-helyettest 2015-ben vették őrizetbe kenőpénz elfogadása, gazdasági tranzakciók kikényszerítése és bennfentes kereskedés vádjával.
Ma Csien egyike azon magas rangú biztonsági vezetőknek, akik a belbiztonságot korábban felügyelő politikai vezető, Csu Jung-kang 2015-ben történt életfogytiglani börtönre való elítélése óta a rács mögé került.
Ma Csien aktív segítséget nyújtott a most New Yorkban élő Kuo Ven-kuj, Kína egyik leggazdagabb emberének az üzleteihez. Ő a kormányzó Kínai Kommunista Párt vezetőségéről tett leleplező nyilatkozataival került a figyelem középpontjába.
A bíróság szerint Ma Csien a hivatali helyzetével visszaélve segítette Kuo üzleteit, fenyegetéssekkel rábírva partnereit bizonyos tranzakciókra, például kisbefektetőket részvényeik eladására, és a „szolgálataiért” több mint 100 millió jüannyi (4 milliárd forintnyi) vagyont kapott, és közel 5 millió jüant (204 millió forint) keresett részvényekkel folytatott bennfentes kereskedelemmel.
Ma Csien elfogadta az ítéletet, és nem fellebbez.
Ellene 2015-ben indult korrupció vádjával vizsgálat, a kommunista pártból is kizárták, amikor a következő évben ügyészek azzal vádolták meg, hogy közelebbről meg nem nevezett rendvédelmi tevékenységekbe avatkozott be.
Magas rangú vezetők tucatjai ellen indult vizsgálat, amióta Hszi Csin-ping elnök hatalomra került, aki ígéretet tett a korrupció felszámolására, mert szerinte az ilyen visszaélések a kommunista párt hatalmát fenyegetik. (MTI)