Marx és Engels helyére kerülhet Nagy Imre, június 16-ig állítják fel újra a szobrát

belföld

A 444 úgy tudja, hogy egy jó fél év telhet el a Vértanúk teréről mára virradóra eltávolított Nagy Imre-emlékmű újbóli felállításáig.

Annyit eddig is tudni lehetett, hogy a Horthy-korszakbeli vörösterror-emlékmű újraállítása miatt a Parlament közeléből eltávolított szobrot nem dobják ki, hanem a Jászai Mari tér belváros felőli oldalán helyezik el. A 444 információja ez nem azonnal történik meg: Varga Tamás alkotását most először restaurálni vitték, majd az új helyszín előkészítése után, június 16-án újra felállítják. (1958-ban ezen a napon végezték aki a forradalom mártír miniszterelnökét, majd ugyancsak június 16-án zajlott a rendszerváltás egyik legfontosabb aktusa, az újratemetés is. Orbán Viktor politikai karrierjét lényegében az ott mondott beszéde alapozta meg.)

Bár a sajtó eddig kész tényként kezelte a Jászai Mari téri helyszínt, forrásunk szerint csak “vélhetően” kerül ide a hídon álló miniszterelnök figurája.

A hithű kommunistából lett nemzeti baloldali politikus emlékművének helyén most egy szökőkút található, korábban pedig Marx és Engels páros szobra állt ott:

Olvasónk, X. küldött pár fotót arról, hogy hogy néz most a tér a szobor nélkül:

illetve hogy milyen kis nyoma maradt a leszerelt emlékműnek:

Kapcsolódó cikkek