Vasárnap délelőtt sikerült megállapodnia a munkaadók és munkavállalók képviselőivel a kormánynak a jövő évi minimálbérről. Az egyeztetés után Varga Mihály közölte:
megállapodtak, hogy 2019-ben és 2020-ban is, 8–8 százalékos emelés lesz.
Ennek megfelelően jövőre a minimálbér 149 ezer forint, a garantált bérminimum pedig 195 ezer forint lesz, mondta a pénzügyminiszter. Hozzátette: az erről szóló rendelet pedig még idén megjelenik. (HírTV)