A Magyar Hírlap interjút készített Böröcz Lászlóval, a Fidesz frakcióvezető-helyettesével, a Fidelitas elnökével a Fidesz-KDNP és a fiatalok kapcsolatáról. A képviselő optimistán látja a helyzetet:
„Tény, van egy általános apátia, azonban sokkal inkább a baloldali fiatalok körében, akik az elmúlt években csalódtak az ellenzéki pártokban, és nem találják saját pártjukat. A 30 év alattiak csaknem 40 százaléka szavazott a Fidesz–KDNP-re a tavalyi választáson, ami messze a legjobb eredmény a pártok között. Róluk még csak azt sem lehet mondani, hogy közömbösek, például a közelmúltban a Fidelitas csinált egy tagtoborzó kampányt, és egy hónap alatt csaknem 500-an töltötték ki a belépési nyilatkozatot, ami jelentős szám.”
A lap felvetette, hogy „az ellenzék azt kommunikálja, hogy a fiatalok menekülnek innen”.
A 35 éves Böröcz László erre azt válaszolta:
„Ez egy álságos vita, hiszen a Nyugat-Európába való kivándorlás 2010 és 2012 között érte el a csúcspontját. A gazdasági összeomlás után rengetegen elveszítették a munkájukat, így nem meglepő, hogy sokan külföldön próbáltak boldogulni. Mostanra viszont a kormánynak sikerült ezt a tendenciát megfordítania. A fiatalok egyre inkább azt látják, hogy érdemes itthon maradni, családot alapítani. Hazánk az egyik legbiztonságosabb ország, nem kell félve kimenni az utcára, mint több helyen máshol, a bevándorláspárti EU-tagállamokban. Folyamatosan nőnek a bérek, erős családtámogatási és otthonteremtési rendszer alakult ki, és Európán belül itthon az egyik legalacsonyabb, tíz százalék alatti a fiatalok munkanélküliségi aránya. Egyébként a felmérések szerint a külföldre távozó fiatalok többsége nem tervez kint maradni hosszú távon, abban pedig nem látok problémát, ha neves külföldi egyetemeken tanulnak, tapasztalatot szereznek.” (Magyar Hírlap)