„Az építők és a rombolók párharca kíséri végig a magyar történelmet, határozza meg jelenünket, és minden bizonnyal a jövőnket is”
- jelentette ki Kövér László szombaton Lentiben.
Az Országgyűlés elnöke Lenti várossá nyilvánításának 40. évfordulója alkalmából látogatott el a Zala megyei településre, ahol díszvendége volt a nagy ünnepségnek. Kövér arra használta ki az alkalmat, hogy két oldalra ossza a magyarokat. Szerinte
„Magyarország építő erői, azaz a választópolgárok többsége 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban úgy döntöttek, hogy a korábban elszenvedett országrontás következményeit felszámolva, a jelenben tapasztalható és a jövőben várható ártó szándékok elleni védekezésképpen újjá kell építeni a magyar államot”.
Az újjáépítés lényege Kövér szerint az, hogy az állam szolgálja és ne kiszolgáltassa a népét, és erősítse meg a magyarok közötti nemzeti összetartozást. Hogy a "rombolók" is részei-e ennek az összetartozásnak, arra az MTI tudósítása nem tért ki.
A gondolat egyébként nem teljesen eredeti, néhány éve Orosz Mihály Zoltán, Érpatak hírhedt xenofób-rasszista polgármestere is építőkre és rombolókra osztotta fel a település közösségét, sőt ez volt a hírhedt "érpataki modell" alapja. Ózd jobbikos polgármestere, Janiczak Dávid is kedveli ezt a felosztást.