Rolleres ütközött majdnem járókelővel, dulakodás támadt, a rolleres ütést kapott, és később meghalt

baleset

A Fővárosi Főügyészség szerdán közleményben számolt be egy 2017 április 15-i esetről, ami a budapesti VII. kerületben, az Alsóerdő soron történt. 

A vádirat szerint egy 42 éves férfi kora délután épp kereket cserélt a gépkocsiján, miközben a helyszínre érkezett az élettársa. Amikor az élettárs a gépkocsi hátsó ajtajához ért, közte és a jármű közötti szűk helyen – hátulról érkezve – rolleren elhaladt egy másik férfi. 

A rolleres majdnem nekiütközött a vádlott élettársának, aki ijedtében felkiáltott. A kiáltásra felfigyelt a vádlott és a rollerrel tovább közlekedő férfira szólt, hogy figyeljen jobban. A sértett ekkor leszállt a rollerről, azt a földre tette, és elindult a vádlott irányába. 

A vádlott és a sértett között lökdösődés, dulakodás alakult ki, amely során a vádlott nagy erővel megütötte a sértett fejét. Az ütés következtében a sértett elesett, fejét az aszfaltba ütötte, és eszméletét vesztette. A vádlott élettársa a mentőket, egy járókelő a rendőrséget értesítette. Eközben a vádlott is a helyszínen maradt, egy pólót tett a sértett feje alá.

A sértett koponyasérülést szenvedett, és a szakszerű orvosi ellátás ellenére a sérülés következtében 9 nappal később életét vesztette. 

A Fővárosi Főügyészség a vádlottal szemben halált okozó testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A halált okozó testi sértés bűntettét a törvény 8 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.