Vietnam nekiment a Facebooknak

külföld
A vietnami parlament elfogadja az új, szigorított kiberbiztonsági törvényt 2018. június 12-én
Fotó: Vietnam News Agency/AFP

2019. január 1-től új, szigorúbb biztonsági törvények szabályozzák az internethasználatot Vietnamban, ahol mostantól a szocialista kormány az eddigieknél is szigorúbban felügyeli majd az online felületekre kikerülő tartalmakat, különös tekintettel a kormányellenes megnyilvánulásokra. 

A vietnami közszolgálati csatorna kedden arról számolt be, hogy a Facebook nem akar együttműködni az országban hatályba lépett új jogszabályok szerint. 

A közösségi oldal megsértette az új törvényt azáltal, hogy továbbra is engedélyezi felhasználói számára kormánykritikus posztok elhelyezését, és még csak nem is reagált a szocialista államhatalom felszólítására - közölte helyi információs és kommunikációs minisztérium. Sérelmezték, hogy a userek nem csak kormánykritikus, de egyenesen rágalmazó és személyeskedő tartalmakat is elhelyezhetnek a Facebookon.

A kaliforniai cége szóvivője egy sablonüzenetben reagált, és közölte, hogy mindenben együttműködnek a helyi törvények értelmében. 

A nagy techcégek egyébként már a törvény életbe lépése előtt jelezték, hogy az új jogszabály jelentős visszalépést jelent az információs és technológiai szabadság területén. 

A vietnami kormány tervei között szerepel továbbá, hogy különadót vessen ki a nagy tech-cégekre és közösségi oldalakra, és 2020-ra hazai hálózatokra tereljék át a jelenleg a Google és Facebook szolgáltatásait használó vietnamiakat. (Reuters)