Fekete-Győr András a sajtóból tudta meg, hogy nyomoznak ellene a füstgránátozás miatt

politika

A Momentum elnöke még december 13-i tüntetésen dobott egy füstgránátot a Parlament lépcsőjén álló rendőrök közé. Az akció után azt mondta, „nem bánt senkit egy füstgránát, de az emberekben akkora düh van, hogy vannak eszközök, amikkel élni kell”.

Fotó: Haszán Zoltán/444

Az ügyben nyomozás rendelt el hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a Központi Nyomozó Főügyészség, de Fekete-Győr András csütörtök este az ATV  Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, 

erről egyelőre semmiféle értesítést sem kapott, minderről csak a kormánypárti sajtóból értesült.

Egyébként azt, hogy Fekete-Győr ellen december 18-án megindult a nyomozás, a hvg.hu derítette ki csütörtökön, a kormánysajtóban a hírek korábban arról szóltak, a Központi Nyomozó Főügyészség még csak vizsgálja az ügyet, és hamarosan dönt arról, megindítja-e a nyomozást vagy elutasítja a feljelentést. Ugyanakkor az Origo az erről szóló keddi cikke címében már kedden tényként közölte a nyomozás tényét. 

Fekete-Győr most azt mondta, a tüntetésen fel sem merült benne, hogy bárkinek is testi sérelmet okozzon, a rendőrök közé dobott füstszórót pedig akár egy játékboltban is be lehet szerezni, és nem képes sérülést okozni.