Olyan okból szakadt rá a plafon a kórházi betegágyra, amire senki sem számíthatott: télen fagyott

Egészségügy

Néhány órával ezelőtt írtuk meg olvasónk, Krisztián és szerdán orrsövényferdülés miatt megműtött barátja szerencsés megmenekülésének történetét. Krisztián az operáció napján látogatóban járt a férfinél, aki egy éjszakánként 11 ezer forintba kerülő, fizetős szobában lábadozott, amikor beszélgetés közben víz kezdett csöpögni rájuk a plafonról. Amikor már szabályosan folyt a víz, a vizitáló orvos azt mondja, pakoljanak össze gyorsan és söpörjenek át egy másik kórterembe. Időben szólt, mert amint Krisztián visszasietett a szobába a műtött beteg személyes tárgyaiért, leszakadt a plafon, egyenesen az éppen kiürült fizetős ágyra.

Megkérdeztem, a Bajcsyt, hogy mi okozta  a balesetet, hogy miként nem észlelték előre a problémát, fordult-e már elő hasonló náluk és hogy milyen korú a kérdéses épületszárny.

A kórház most írta meg nekünk a választ az összes feltett kérdésre, íme:

"Az Ön által leírt esemény – a plafon leszakadása a Bajcsy Kórház Orr-Fül-Gégészet osztályán – előre nem látható műszaki ok miatt történt, ami még nem fordult elő. A levezető csatornában megfagyott a csapadék, és az így keletkezett jégdugó akadályozta a megolvadt hó elfolyását a tetőről.

A tető bádogozás erősítésének folyamatát elindítottuk, a hibát minél előbb elhárítjuk. A kórháznak ez a szárnya 1932-ben épült, karbantartása természetesen folyamatos. A kórterem, ahol ezt történt, frissen felújított.

A sajnálatos esemény szerencsére személyes sérüléssel nem járt."