Kósa Lajos és Németh Szilárd Magyarország szélén

11 ezer külföldi kapott tavaly munkavállalási engedélyt Magyarországon

POLITIKA

Az elmúlt három évben közel a duplájára nőtt az EU-n kívüli külföldieknek kiadott munkavállalási engedélyek száma Magyarországon, derül ki a foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár válaszából. A DK-s Oláh Lajos érdeklődésére Bodó Sándor előbb leszögezte, hogy "a kormány a munkaerőhiányt nem vendégmunkásokkal kívánja orvosolni, majd csatolta az adatsort. E szerint

  • 2016-ban 6303,
  • 2017-ben 9274,
  • 2018-ban pedig 11 ezer munkavállalási engedélyt adtak ki az illetékes hatóságok.


A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal legutóbb közzétett, szeptember végi statisztikája szerint  

2018. harmadik negyedévében 150 százalékkal több külföldi érkezett Magyarországra munkavállalás céljából, mint egy évvel ezelőtt. 

Szeptember végéig összesen 69 848 tartózkodási engedélyt adott ki a hivatal, ami tízezerrel több az előző évi számhoz képest.