Babos Tímea és Fucsovics Márton továbbra sem játszanak a magyar válogatottban

sport

Babos Tímea és Fucsovics Márton szombaton közös közleményben jelentették be, hogy nem lépnek pályára februárban a magyar Fed-, illetve Davis-kupa-csapatban. Ezt a két legeredményesebb magyar játékos azzal indokolta, hogy a szeptemberi közleményük kiváltó okai mit sem változtak, az akkor megfogalmazott álláspontjuk továbbra is érvényben van.

 Akkor a játékosok azt közölték, hogy nem kívánnak együttműködni a Magyar Tenisz Szövetséggel (MTSZ), mindaddig nem adják a nevüket egyetlen az MTSZ-hez köthető eseményhez, versenyhez, amíg a szövetség működésében nem lesznek jelentős változások, a vezetőség nem változtat a játékosokhoz való viszonyán és jelenlegi szakmai koncepcióján.

Megjegyezték, hogy az elmúlt hetekben Juhász Gábor sportigazgató jelentős összegű ajánlatot tett nekik a Magyar Tenisz Szövetség nevében a februári Fed, illetve Davis-kupa találkozókon való szereplésért. de közölték, hogy nem a pénz miatt fordítottak hátat ennek a  Magyar Tenisz Szövetségnek:

„Ez nem pénzkérdés, soha nem volt az. Februárban tehát nem játszunk a Fed-kupában, illetve a Davis-kupában.”

Forrás