Egy több mint 300 férőhelyes, székesfehérvári kórházi épület, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház építésére nyert megbízást az Épkar Zrt. és a Fejér B.Á.L. Zrt. - írja a kormányközeli építkezések ügyeiben mindig nagyon pontosan értesült Magyar Építők honlapja. A nemzetgazdaságilag már korábban kiemeltnek minősített projekt a Seregélyesi úton valósul majd meg.
Grandiózus beruházásról van szó: a 13.322 m2 alapterületű épület felépítésére szánt keretösszeg több mint 18 milliárd forint.
A két cég már össze is forrasztotta a kivitelezéshez szükséges konzorciumi vállalatot. Az É-F 2018 Konzorcium nyugodtan nevezhető közös baráti vállalkozásnak, mivel a (vizes vébé beruházásai során „bizonyító”) Épkar a családi jóbarát Szeivolt István érdekeltsége, az eszméletlen évet záró Fejér B.Á.L. pedig Mészáros Lőrinc három gyerekének közös vállalkozása. Kipróbált együttműködés az övék: jelenleg is épp az érdi Maracanát építik közösen.
A beruházás a Modern Városok Program és az Árpád-ház Program támogatásával valósul meg, az épület maga pedig funkcióját tekintve egy belgyógyászati tömb lesz, de a munka részét képezi a jelenlegi pulmonológiai épület, a véradó, az egykori munkaügyi épület, az infektológia és a most használatos belgyógyászat épületének elbontása is. A projekt célja az, hogy a különböző belgyógyászati funkciókat egy nagy központi épületben tereljék egymás mellé.
A Magyar Építő már azt is tudni véli, hogy pontosan milyen osztályok milyen ágyszám mellett működnek majd:
Valami rögtön elromlott, javítani kellett, ettől aztán beázott az egész, és edzéseket is le kellett fújni.
Orbán Viktor jobbkezének cégei szinte mindig drágább ajánlatokkal nyerik a közbeszerzéseket, mint amennyiért eredetileg kiírják. Érdekes versenystratégia az állam részéről.
ÉRDEN!!!