A Politico készített egy interjút Manfred Weberrel, aki az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje a májusi európai parlamenti választáson, azaz ha az EPP szerez többséget, akkor ő lesz az európai bizottság elnöke.
Az EPP tagja a Fidesz is, és az elmúlt években (és még inkább hónapokban) elég sok szó esett arról, hogy miért nem rúgják ki a szervezetből Orbánékat, különösen miután az Európai Parlament kétharmados többséggel, tehát EPP-s képviselők támogatásával fogadta el a magyar jogállam fideszes leépítéséről szóló Sargentini-jelentést.
A Politico
Az Orbán kérdés
című részben írja le, mik Weber tervei.
Amikor arról kérdezték, hogy mit kezd majd Orbán Viktorral, azt válaszolta: támogatja, hogy korlátozhassák az uniós támogatásait annak a tagországnak, ahol komoly gondok vannak a jogállamisággal. Szerinte a komplikált 7-es cikkely alapján indított eljárás helyett (ennek első lépése volt a Sargentini-jelentés megszavazása) egyszerűbb mechanizmusokra van szükség. Szerinte nem jó, hogy az uniónak komoly elvárásai vannak a csatlakozásra vágyó országokkal szemben, de után utána szemet hunynak a kihágások felett. Azt reméli, hogy az Európai Bíróság gyorsan dönt majd a magyar felsőoktatási és a civil törvényről, miután például Lengyelországban a bírósági döntés után rendeződött a helyzet. A Politico kérdésére elismerte, hogy nem őt tekinti a legbátrabb kritikusnak, amikor Orbán szélsőjobbos közeledéséről van szó.
A Fidesz egyébként tavaly év végén Weber csúcsjelelöltségét támogatta az EPP-n belül, mert a másik szóba kerül politikus, a finn Alexander Stubb még kritkusabb volt Orbán Viktorral szemben.