Facebookon sértette meg az új gyülekezési törvényt, 100 ezer forintra bírságolták a Momentum szombathelyi elnökét

POLITIKA

Egy Facebook-posztja miatt 100 000 forintos bírságot kapott a szombathelyi Momentum elnöke, közölte Ungár Péter helyi lapja, az Ugytudjuk.hu. Az október elsejétől hatályos új gyülekezési törvényt sértette meg, számolt be Nagy Donát. Az EP liberális frakciója Brüsszelből indított egy Orbánnal kiplakátolt furgont, aminek az országjáró útjának utolsó állomása volt Szombathelyen. A helyi Momentum lejelentette a rendőrségen a rendezvényt, de Nagy Donát nem várta meg a törvény által előírt 48 órát, hanem annál hamarabb posztolt róla a Facebookon.

Nagy hozzátette: a szombathelyi rendőrség meg sem hallgatta, rögtön büntettet. Azóta is hiába kérte meghallgatását, és a bírság mérséklését.

"Az adminisztrációs hibára kirótt, közel maximálisan adható büntetési összeget egyértelműen megfélemlítésnek tartjuk, amivel kedvünket akarják csupán elvenni az Ellenállás Évétől: ezért a határozatot bíróságra visszük. A ügy abból a szempontból még inkább szomorú, hogy rendezvényeink, gyűléseink és aláírásgyűjtéseink tekintetében korábban csakis jó tapasztalataink voltak a Szombathelyi Rendőrkapitányság munkáját illetően, így tavalyi évben is példásan és partnerként sikerült együttműködni mindkét fél részéről,"

írta.