Rettentően leszavazták May Brexit-javaslatát

külföld

Kedd este került a brit parlament elé a brexitnek az a forgatókönyve, melyet Theresa May kormánya dolgozott ki, és amire korábban már az EU vezetői is rábólintottak. Azt lehetett tudni, hogy a kilépési terv nem élvez nagy népszerűséget a parlamentben, az ellenzéki pártok mellett számos konzervatív képviselő sem támogatta. Nem véletlen, hogy a megállapodási tervezetről szóló szavazást decemberben egyszer már elhalasztották. 

Fotó: HO/AFP

Így kedden az igazán nagy kérdés nem is az volt, hogy el fog-e bukni May terve, hanem hogy mennyire: egy szűk vereség után ugyanis még mindig elképzelhető, hogy a miniszterelnök pár módosítással elfogadhatóbbá teszi a tervet saját párttársai számára, egy nagyarányú vereség után viszont az egész megállapodási terv végleg kudarcba fulladhat. (A parlamenti erőviszonyokról pár napja részletesen is írtunk.)

A parlament végül hatalmas arányban, 432 ellenszavazattal és 202 támogatással leszavazta May tervét. 

Mint brit politikai elemzők megjegyzik, ez a modernkori brit parlamentek történetének legnagyobb kormányzati veresége:

Forrás
Fotó: HO/AFP

A szavazás vége után May arról beszélt, hogy az eredmény azt elárulta, hogy a képviselők mit nem akarnak, de azt nem, hogy mit akarnak. Elmondta azt is, hogy elsőnek azt kell kideríteni, hogy a képviselők megbíznak-e még a kormányban. Ha Jeremy Corbyn benyújt egy bizalmatlansági indítványt, akkor azt már holnap megvitathatják. Ha meg nem, akkor a kormány a többi ellenzéki pártnak is lehetővé teszi egy indítvány benyújtást. Ezen kívül pedig tárgyalni fog a többi párttal, hogy megnézzék, milyen lehetőségeik vannak. 

Közben a Munkáspárt jelezte, hogy Corbyn benyújtotta a bizalmatlansági indítványt a kormány ellen. 

Forrás

A BBC elemzése szerint ha bizalmatlansági indítványról szóló szavazáson a kormány győz, akkor folytathatják tovább a munkájukat. Ha buknak, akkor az lesz a kérdés, hogy van-e egy egyértelműen támogatott alternatív kormány. Ha igen, akkor May lemond, és új miniszterelnöke lesz az országnak. Ha nincs ilyen, akkor a kormány 14 napon belül még egy bizalmatlansági szavazáson kell megmérettesse magát, és ha ott is veszítenek, akkor új választásokat kell kiírni. 

Az eredmény bejelentése után Twitteren üzent Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. Mint kérdezte, ha a megállapodás lehetetlen, és senki nem akarja a 'no deal' forgatókönyvet, akkor kinek lesz meg végre a bátorsága, hogy kimondja, egyetlen pozitív megoldás maradt? 

Forrás

Nagy-Britannia jelen állás szerint 2019. március 29-ig lehet az EU tagja, azaz Nagy-Britanniának 73 napja van, hogy megoldást találjanak. 

Arról, hogy mennyire lehetetlen helyzetet teremtett a brexit ügye, és hogy miért nem látni körvonalazódó megoldást, év elején részletesen írtunk

Kapcsolódó cikkek