Kedden jelentette be lelkesen a kínai média, hogy szárba szökkentek a magok, amiket a Hold túlsó oldalán landolt űrszondájuk, a Csang-o 4 vitt magával. Egy nappal később a kikelt gyapot már el is pusztult, nem bírta a hőmérsékletingadozást.
A növények a Hold felszínét érő napsugár hatására keltek ki. Amint beköszöntött a holdi éjszaka, a külső hőmérséklet -170 fokra csökkent, ezt pedig már nem bírta a palánta. Hszie Keng-hszin, a kísérletet kidolgozó kínai tudós szerint ez volt a várt eredménye próbálkozásuknak. "A bedobozolt élet nem élheti túl a holdi éjszakát" - mondta.
A Csang-o amúgy már vasárnap alvó módba helyezte magát, mert eljött történelmi landolása óta az első holdi éjszaka. Ez ott nagyjából két hétig tart, a következő napkeltével a szonda is fel fog ébredni.
A kínaiak holdmissziója több szempontból is történelmi. A Csang-o az első ember alkotta űreszköz, ami a Hold a Földről mindig láthatatlan, távoli oldalán landolt, és a kikelt palánták voltak az első organizmusok, amelyek a Hold felszínén sarjadtak. (Via The Guardian)