A heti munkaidő 1 órával való növelése azzal jár, hogy a dolgozók átlagban 13 százalékkal többször mennek orvoshoz. A munkavállalók úgy érzik, hogy az ennyivel hosszabb munkaidő esetén két százalékkal romlik az egészségi állapotuk, derült ki a halle-wittenbergi és az erlangen-nürnbergi egyetem kutatói a Labour Economicsban megjelent tanulmányából.
A munkaidő növelésének káros következményét leginkább a nők és a kisgyerekes szülők érzik meg, valószínűleg azért, mert kevesebb szabadidőből gazdálkodhatnak.
Christoph Wunder, a tanulmány szerzője úgy látja, ha nő a munkaidő, erősödik rajtuk a nyomás a munkaidőn kívül.
A kutatók szerint ezek a különbségek az egyenjogúság növelésével csökkenthetők.
A szakemberek a nyugatnémet tartományokban 1985 és 2014 között, 6500 hivatalnok és más közszolgálati dolgozó körében végzett nagyszabású társadalmi-gazdasági felmérés adatait elemezték. A kutatók rendszeres időközönként rákérdeztek a munkavállalók egészségi állapotára, foglalkozására és az életkörülményeivel való elégedettségére. Megjegyezték azt is, hogy közszolgálatban dolgozók könnyebben tudnak alkalmazkodni az új szabályokhoz, mint akik a magánszaktorban dolgoznak.
A kutatók szerint az összefüggés nem feltétlenül áll fenn fordított irányban, vagyis a rövidebb munkaidő nem jár automatikusan az egészségi állapot javulásával. A kutatók szerint nem lehet következtetéseket levonni arra nézve, hogy mennyi az optimális munkaidő.
Ugyanakkor a az Üzemi Orvosok Szövetségének alelnöke, Anette Wahl-Wachendorf kétkedve fogadta az eredményeket, mivel még egy sor tényezőtől függ a dolgozók egészsége, például a m unka tartalmától vagy szervezettségétől. (Handelsblatt/MTI)