A becsült ár kétszereséért, 10 milliárdért kap új uszodát Sopron

POLITIKA

Jelentős csúszással, és drágulással épül a Modern Városok Program keretében új uszoda Sopronban. Még 2015-ben mutatta be Fodor Tamás polgármester az 50 méteres medencés "látványuszoda" terveit, ekkor még 2018-as átadót ígért. A bejelentésről szóló Kisalföld cikk szerint a városvezető ekkor kijelentette:

a mostani fedett uszoda fölött eljárt az idő; sem a lakossági, sem a turisztikai, sem a sportcélú igényeket nem képes maradéktalanul kielégíteni.

A korábbi városi uszoda helyére kerülő új létesítmény kivitelezésére kiírt közbeszerzés eredménye pénteken jelent meg, a hirdetmény szerint

a West Hungária Bau a becsült 5 milliárdos ár duplájáért, 10,9 milliárdért vállalta.