Azért nem szolgálnak fel többé polipot az oxfordi egyetemen, hogy ne alázzák meg a hátrányos helyzetű hallgatókat

idióta rekordok

Hülyeség, a szegény diákokat végképp megalázó lépés vagy a nyitottság jele? 

Ezen vitáznak éppen a patinás brit egyetemen, miután Jan Royall bárónő, a Somerville College vezetője elrendelte, hogy az elsőévesek hagyományos nyitóvacsoráján ezentúl ne szolgálják fel a klasszikus nyitó előételt, ami polipból készült.

A bárónő magyarázatként azt mondta, azt szeretnék, hogy változzon a Somerville kultúrája és a hátrányos helyzetű diákok ne érezzék magukat kényelmetlenül. A naiv olvasó ezen a ponton akár azt is hihetné, hogy a probléma a fogás szegényeknek megfizethetetlen ára. De nem erről van szó: a gólyák nyitóvacsorája ingyenes dőzsölést jelent, amire a meghívó szerint elegáns öltözékben kell ugyan megjelenni, de fizetni nem kell érte.

A változtatáshoz elég volt annyi, hogy egy (1 darab) elsőéves hallgató panaszt tett a bárónőnél, hogy a fogás - nem az íze, hanem önmagában a léte - kényelmetlen érzéseket keltett benne.

A probléma tehát az, hogy a vezetés álláspontja szerint szegényeknek nem való a polip és aki hátrányos helyzetből érkezik, az lelkileg kikészül egy olyan ételtől, amit a nem hátrányos helyzetű egyetemi vezetés szerint nyilván sosem kóstolt.

Royall ezt nyíltan ki is mondta:

"Biztos vagyok benne, hogy a puhatestűből készült fogás ízletes volt, de az nem való mindenkinek. Megkértem az illetékes kollégákat, hogy a nyitóvacsora étlapján mostantól olyan fogások szerepeljenek, amik mindenkinek megfelelők."

A Telegraph által megkérdezett diákok egy része üdvözölte a döntést, de akadt olyan is, aki szerint "bár ez a húzás látszatra azt demonstrálja, hogy az egyetem komolyan veszi a nyitottságot, az egész csak porhintés. Azt sugallja, hogy a polip, illetve bizonyos ételek nem valók bizonyos szociális hátterű diákoknak és csak kevesek privilégiumai."

Az oxfordi egyetemnek vannak olyan egységei, amelyek a szociális nyitottság jegyében teljesen eltörölték az egyébként mindenütt ingyenes, de kiöltözős nyitóvacsora intézményét és lazább nyitóestekkel váltották le azt.