Növekszik a munkaidővel való visszaélések száma

gazdaság

Tavaly szeptember végéig a munkaügyi hatóság 13316 munkáltatót ellenőrzött, 70 százalékuknál talált valamilyen jogsértést, derül ki a Pénzügyminisztérium foglalkoztatásfelügyleti főosztályának januári jelentéséből. Míg a feketemunka csökkenő tendenciát mutat, addig a munkaidővel, pihenőidővel és rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos jogsértések nőttek. 2018 első háromnegyed évében 14 998 főt érintett ilyen visszaélés, szemben az egy évvel korábbi 13 762 fővel.

"A leggyakoribb szabálytalanság a munkaidő-beosztás hiánya, melynek hátterében egyrészt a jogszabályok ismeretének hiánya, másrészt a rendkívüli munkavégzés leplezésére irányuló szándék áll,'

írja a jelentés. Szintén sokakat érintett, hogy a munkaidőkeret pontos meghatározása, ami "gyakorlatilag mind a munkavállaló, mind a hatóság számára ellenőrizhetetlenné teszi például a munkaidőkereten felüli rendkívüli munkavégzést, és így annak ellentételezését is (munkabér, szabadidő)." A tanulmányban megállapítják, hogy az ellenőrök "rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos szabálytalanság miatt ritkábban intézkedtek," de csak azért mert, hamis munkaidő-nyilvántartás vezetésével leplezik azt a cégek.

"A munkáltatók nagy része továbbra sem vezeti a munkaidő-nyilvántartáson a rendkívüli munkaidőt, feltehetően azért, mert „zsebből zsebbe” történik az ellentételezése,"

állapították meg.