Az Egyesült Államokban elég gyakran előfordul a government shutdown, vagyis az amerikai kormányhivatalok finanszírozásának ideiglenes felfüggesztése, de olyan még nem volt, hogy 21 napnál tovább tartson ez az állapot.
A leállás amiatt történt, hogy Donald Trump amerikai elnöknem tudta átnyomni a Kongresszuson az új költségvetést, a szavazáson nemcsak az ellenzéki demokraták, de republikánusok is ellene szavaztak, erről itt írtunk részletesen.
Trump ugyanis be akarta emelni a tervbe a mexikói határra tervezett, 5,7 milliárd dolláros becsült költséget felemésztő falat.
Az Axios fehér házi forrásokból úgy értesült, létezik egy kompromisszumos javaslat az elnök stábjában, kérdés persze, hogy Trump hajlandó-e valóban belemenni a dealbe: eszerint megkapná a kerítésre járó pénzt, de cserébe fellazítaná két nagy, óriási vitákat kiváltó rendelkezését, a DACA és a TPS programok szigorítását. Előbbi a bevándorlók gyermekeit (mintegy 800 ezer emberről van szó) védte, utóbbi az ideiglenes státuszú bevándorlók helyzetét rendezte.
A közigazgatás leállása bár nem bénította meg az Egyesült Államok működését, a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy például a szövetségi kormány 800 ezer munkatársa nem kap fizetést, így például az elnök biztonságáért felelős Secret Service 6000 munkatársa sem. (A BBC azt írja, ennek ellenére 85%-uk dolgozik.)
A patthelyzet feloldását szombaton egyébként George W Bush, Trump republikánus előjde is szorgalmazta:
Instagram oldalán posztolta ki, hogy pizzát vitt a fizetés nélkül dolgozó Secret Service tagjainak, és arra kérte a politikai feleket, oldják meg a képtelen helyzetet. (Axios/BBC)
Azok az amerikaiak, akik komolyan ellenzik a bevándorlást, tudják, hogy a fal nem old meg semmit. Trumpnak viszont annyira beégett a jelszó, hogy most már képtelen engedni belőle. Ezért áll most harmadik hete az amerikai kormányzat, és él fizetés nélkül 300 ezer közhivatalnok.
Trumpék bejelentették, hogy visszavonják az illegális bevándorlók gyerekeit védő DACA-programot. Obama szerint szörnyű és önsorsrontó húzás ez. A kongresszuson áll, átmegy-e az elképzelés.