Hollik István kimondta: A magyar kormány Soros kampányával nem kíván foglalkozni

képzavar
  • Elhangzott.
  • Tényleg.
  • Komolyan!

Hollik István kormányszóvivő (egyben fideszes képviselő) volt az, aki először mondta ki, hogy megtévesztették a Nobel-díjasokat, aki a kommunizmus áldozatainak emléknapján a Fidesz adatbázisépítése mellett érvelve – a Tanú című filmből kilépve – azt mondta, „a nemzetközi nyomás egyre fokozódik”, és aki, amikor megkérdezték, hogy ha szerinte Tiborcz István ártatlan az Elios-ügyben, mi szükség volt a frakciótagoknak körbeküldött válaszpontokra, válaszként gyakorlatilag felmondta a levelet.

Jól látható, hogy kormányszóvivőként sem enged a színvonalból, a negyedik Orbán-kormány egyszemélyes megtestesítőjeként. A szombati tüntetések után a Kossuth téren azt magyarázta: látható, hogy elkezdődött az EP-választás kampánya, amire Soros György is mozgósít, nyilvánvaló, hogy a túlóratörvény csak ürügy, és néhány szakszervezet „asszisztál” a „bevándorláspártiak” kampányához.

Itt a teljes „sajtótájékoztató” a kormány videóján:

Forrás

Itt pedig egy másik szögből, az RTL Híradó kameráján keresztül nézhetjük az előadást:

Persze nemcsak a tartalom, az előadásmód is elképesztő, ahogy Hollik – a hitelesség minimális látszatát is gondosan kerülve – a szemeivel sűrűn cikázva keresi a szavakat, mint egy ugatós játékkutya az aluljáróban, amiből éppen kifogy az elem.

De ha ez nem lenne elég, még tartalmilag is tudott újat nyújtani az emberi hangszóró. Konkrétan erre a mondatra hívnám fel a figyelmet:

Forrás

Hogy mivel nem? :D

Forrás

Tehát még egyszer:

Forrás

„A magyar kormányzat viszont Soros kampányával nem kíván foglalkozni.”

Az a magyar kormány, ami évek óta plakátolja tele az országot Soros Györggyel, és ami szerint minden, ami az Európai Unióban vagy az ellenzék soraiban történik, vagy akárcsak nem tetszik a választópolgároknak, az maga a Soros-terv 6.66, azt állítja, hogy „Soros kampányával nem kíván foglalkozni”.

Szoros a verseny, de talán ez a legeslegnagyobb hazugság, amit magyar kormányszóvivő valaha mondott, pedig egyébként jó ötlet lenne, hiszen mindeddig nem mutattak fel semmilyen épkézláb bizonyítékot arra, hogy Soros György bármilyen szinten támogatná az EP-választáson induló ellenzéket – inkább az ellenkezőjére utalnak jelek –, de persze én vagyok a hülye, ha nekiállok egy Hollik Istvánt factcheckelni.

Hollik István két héttel korábban is megreformálta a tájékoztatást, ezzel a 10 másodperccel tett tisztába mindent IS:

Forrás
Kapcsolódó cikkek

A Fidesz a megüresedett parlamenti helyére a KDNP-s Hollik Istvánt jelöli

A kormányszóvivő tavaly egyéni listáról szeretett volna bekerülni, de az LMP-s Csárdi Antal legyőzte.

Herczeg Márk
politiks

Hollik István: Megtévesztették a Nobel-díjasokat

Nagy betűkkel, tagoltan írom, hogy maguk, hülye Nobel-díjasok is megértések: ÖNÖK MEG LETTEK TÉVESZTVE.

kasnyikm
POLITIKA

Mezőtúron olyan erdélyi fiatalok gyűjtenek aláírásokat a Fidesznek, akik szolnokinak mondják magukat, fizetést sem kapnak, és egy Izraelről kérdező, „Allah akbar!”-t ordító férfi követi őket román rendszámú kisbusszal

Boldog István fideszes parlamenti képviselő birodalmában járt a Hír Tv.

Herczeg Márk
POLITIKA

A Fidesz-KDNP már egy az egyben, full komolyan Virág elvtárs szintjén kommunikál

Kevesebb mint 30 évvel a rendszerváltás után fejben több mint 30 évvel a rendszerváltás előtt vagyunk, már megint.

Herczeg Márk
elmebaj

Így működik a Fidesz-biorobot: Hollik fölmondta a Tiborcz-ügyről körbeküldött frakcióvezetői sillabuszt

Nem hiszed el: Hollik István arra a kérdésre, hogy mi szükség volt erre az útmutatásra, felmondta az útmutató szövegét.

Horváth Bence
idióta rekordok

Országszerte forgalomlassítással és vonulásokkal tüntetnek a túlóratörvény ellen

Országszerte tüntetnek a túlóratörvény ellen.

Haszán Zoltán, Horváth Bence
POLITIKA

Hollik István kormányszóvivő nagyon sajnálja, hogy a szakszervezetek is beálltak a bevándorláspártiak kampányába

A kormány reagált a szombati tüntetésekre.

Tbg
politika

Lehetséges, hogy Magyarországnak nincs szüksége amerikai tanácsadókra, hogy felkorbácsolják a Soros-ellenes antiszemita indulatokat

A világ legismertebb populizmuskutatója a Twitteren ír a magyar kormány amerikai tanácsadóinak szerepéről.

erdelyip
POLITIKA

A zseniális Hollik István 10 másodpercben összefoglalta a magyar kormány politikáját

És közben üzent a Budapesten tüntetőknek is.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA