Schmidt Mária közalapítványa közleményben tudatta, hogy a másodfokú bíróság jogerős döntése értelmében ők kezelik Kertész Imre hagyatékát.
Ahogy arról tavaly márciusban részletesen írtunk, a történet középpontjában egy szerződés áll, amelyben a Nobel-díjas író régóta betegeskedő özvegye tíz nappal a halála előtt odaajándékozta Schmidt Mária közalapítványának Kertész szerzői jogait és házi könyvtárát.
Kertész Imre gyermektelenül halt meg, ezért a felesége örökölt, Kertész Magda nem sokkal későbbi halála után pedig az ő fia, Sass T. Márton - aki beperelte a közalapítványt Kertész szerzői jogaiért.
Az ügyről alaposan tudósító Tagesspiegel már egy éve azt írta, hogy Sassnak nincs sok esélye, csak ha sikerül bebizonyítania, hogy az akkor már súlyosan beteg Kertész Magda nem volt megfelelő egészségi állapotban a szerződés aláírásakor.
A közalapítvány MTI-nek kiadott közleménye szerint „a másodfokú bíróság jóváhagyta az elsőfokú bíróság korábbi döntését, melyben az elutasította a felperes keresetét. A másodfokú bíróság jogerős ítéletével megerősítette a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány és az író özvegye, Kertész Magda között létrejött megállapodást”, vagyis
„a Kertész Imre Intézet kezeli az író hagyatékát.”
Ha Schmidték bukták volna a pert, akkor az állami milliárdokkal segített Kertész Imre Intézet értelmetlenné vált volna, gyakorlatilag nem tudtak volna mivel foglalkozni. Így viszont Schmidthez kerülnek a szerzői jogok, vagyis például a külföldi kiadások jogait birtokló, patinás Rowohlt kiadó a szerző halálától számított 70 évig nekik utalja a jogdíjakat. Ahogy a Magvető is 2020-ig: Kertész magyar kiadójának ugyanis addig él a szerződése, utána már Schmidt Mária döntheti el, mikor és hogyan, vagyis például milyen előszóval, fülszöveggel és borítóval jelenhetnek meg Kertész könyvei.
Abból már kaptunk ízelítőt, hogy Schmidt és a kormány szerint miről szól Kertész Imre életműve és hogy mihez kezdenek vele.
A Magyar Narancs pedig megszerezte a szerződést, amelyben Kertész Magda a halála előtt néhány nappal minden jogot ingyen átadott a kormány kedvenc közalapítványának.
Beszélt viszont Balog miniszter és Schmidt Mária. Ez az egymilliárd forint kormányzati támogatással induló a Kertész Intézet első látható akciója.