Kedden jelentették be a 2019-es Oscar-díjak jelöltjeit, a legjobb filmnek járó szoborért ezek a filmek versenyeznek egymással:
A Fekete Párduc elvileg meglepetés, ez az első szuperhősfilm, amit legjobb film kategóriában Oscarra jelöltek. Ahogy az várható volt, a döntést sokan - fogalmazzunk így - furcsállták. Pedig ez egy több mint tíz éve tartó küzdelem felemás eredménye, melyet az úgynevezett népszerű filmek rajongói és készítői, valamint a legjobb filmért járó díjat csak magasztosabb alkotásoknak fenntartó arcok vívtak és vívnak ma is egymással. És akkor a hagyományos mozizás és a streamszolgáltatók harcát nem is említettük.
Ahhoz, hogy legalább nyomokban megértsük, hogy került a Fekete Párduc ilyen díszes társaságba, elég sok évtizedet vissza kell mennünk. Az Akadémia az Oscar-gála első éveiben még csak próbálgatta a díjazások és jelölések mikéntjét, de 1944-re stabillá vált az a verzió, hogy a legtöbb kategóriában, így a legjobb filmben is 5 jelölt versenyez. Amikor 1953-ban először közvetítette a gálát a televízió, ez már egy stabilan működő rendszer volt, és az is maradt a következő 55 évre.
Időről időre volt abból felháborodás, hogy az öt legjobb közé szinte sosem kerültek be a sikeres közönségfilmek, és sokszor olyan alkotásokat jelöltek, melyeket az amerikai közönség nagy része nem látott, és nem is akart látni. De az Akadémia nagyon sokáig nagyon sikeresen pattintotta le ezeket a próbálkozásokat.
Aztán jött Christopher Nolan A sötét lovagja, és a Jokert alakító Heath Ledger tragikus halála. A rendező Batman-sorozata hosszú évek óta az első olyan szuperhősös alkotás, ami talán filmművészeti szempontból is értékesnek mondható, legalábbis ez volt az általános vélekedés 2008-as premiere után. A sötét lovag óriási közönségsiker volt, és ezen a stúdió eléggé fel is bátorodott, így annak ellenére, hogy addig soha nem díjaztak ilyen filmet legjobb film vagy legjobb rendezés kategóriában, vadul kampányolni kezdtek az Oscar-jelölésekért. Heath Ledger végül posztumusz megkapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó szobrot, de a filmet nem jelölték a két legfontosabbnak tartott kategóriában. Viszont ezután radikális változtatásokat hajtottak végre a jelölések rendszerében.
„Több mint hat évtized után az Akadémia visszatér gyökereihez, a régi időkhöz, amikor az év legfontosabb díjáért szélesebb körben versenyezhettek”
- így jelentette be egy közleményben az Akadémia, hogy a jövőben 5 helyett 10 film versenyezhet a legjobb filmnek járó díjért. A 2009-es döntést két évvel később annyiban megváltoztatták, hogy rugalmasabb lett a rendszer, és 5 és 10 között bármennyi alkotás versenyezhet, a felhozataltól függően. Aztán tavaly fontolóra vették, hogy bevezetnek egy új kategóriát az úgynevezett népszerű filmeknek, és ha így lett volna, bizonyára abban jelölik a Fekete Párducot is, de egyelőre úgy döntöttek, marad az elmúlt években kialakult felállás.
Idővel más stúdiók is rájöttek arra, amire a Marvel vagy a DC-vel összeállt Warner Bros, azaz hogy a legtöbb pénzt a legkisebb kockázattal úgy lehet keresni, ha saját franchise-birodalmat építenek maguknak, így egyre erősebb lett a szuperhősfilm-lobbi, és most jött el az a pont, hogy a legértékesebb kategóriákban is helyet követeljenek maguknak. Arról, hogy hogyan és miért alakult úgy az emberiség sorsa, hogy életünk végéig szuperhősös filmeket kell néznünk, itt már nagyon részletesen írtunk.
A Fekete Párduc összesen hét jelölést szerzett, a legjobb filmen kívül főleg technikai és művészeti díjakra, ahogy az a szuperhősös filmek esetében eddig megszokott is volt. A film jelölése egyébként kicsit értelmet ad annak is, hogy a Netflix bevállalta a rizikót, és Alfonso Cuarón filmjével, a nem angolul beszélő, fekete-fehér Romával próbálja megszerezni első legjobb filmes Oscarját. A Roma elvileg minden, ami a Fekete Párduc nem, így azok, akik a népszerű kategória és a blockbusterek közelebb engedése ellen tiltakoztak, simán lehet, hogy protestszavazatot adnak a filmre. Csak hát ugye nemcsak ez a két film versenyez.
Annak sem kell feltétlenül az egyébként fontos, de nem jó Fekete Párducra szavaznia, aki az afro-amerikaiak hosszú évtizedes ignorálása miatt aggódik. A jelöltek között van ugyanis Spike Lee filmje, a Csuklyások: BlacKkKlansman, ami azért kicsit komolyan vehetőbb alkotás. Ráadásul Spike Lee az Oscar igazi mostohagyereke; most - 30 évvel azután, hogy kijött az első filmje - jelölték először legjobb rendezés kategóriában. Aztán ott van még az eddig rengeteg jelölést begyűjtő, de azt díjakra váltani annyira nem tudó Csillag születik, a kritikusok által imádott A kedvenc, az abszolút Oscar-kompatibilis Zöld könyv, a Golden Globe-on taroló Bohém rapszódia és a nagyon jónak ígérkező Alelnök. Az eddiginél jóval változatosabb felhozatal így azt is magával hozza, hogy tényleg nagyon megjósolni, melyik film fog nyerni.
A legjobb film jelöltjei közé viszont tényleg bekerült a Roma.
Nem volt világos, hogy pontosan mire adnák, és nagyon sok embernek nem is tetszett az ölet.
A Marvel tíz éve ontja magából a szuperhősös filmeket, már a tizenkilencediknél járnak, és annyi pénzt kerestek velük, mint soha senki Hollywoodban. Mi a titkuk?
A világ összes pénzét beleöntik, ha kell, csak nyerje meg a legjobb filmnek járó díjat Alfonso Cuarón filmje, a Roma.
Megérkezett Spike Lee új filmje: a valós történeten alapuló Csuklyások egyszerre lenne vígjáték és dráma, de nem mindig tud felnőni ehhez a feladathoz.