Usain Bolt már nem akar profi focista lenni

futball

Nem akar már profi labdarúgóvá válni Usain Bolt nyolcszoros olimpiai bajnok jamaicai sprinter.

A 32 éves sztáratléta kedden a jamaicai televízióban jelentette be, hogy a sportolói pályafutását végleg befejezi, és a civil életben, üzletemberként képzeli el a jövőjét.

A 100 és 200 méteres síkfutás világcsúcstartója a 2017-es visszavonulása után döntött úgy, hogy focista lesz, és először Németországban, majd Norvégiában tréningezett élvonalbeli csapattal, tavaly augusztusban pedig szerződést kötött az ausztrál Central Coast Marinersszel. Bolt a felkészülési meccsen pályára lépett a csapatban, gólokat is szerzett, majd a Mariners októberben támogatókat keresett ahhoz, hogy meg tudjon állapodni vele, de a tárgyalások november elejére megrekedtek, és az ausztrál klub bejelentette, hogy Bolt távozik.

Usain Bolt első edzése a Central Coast Marinersszel Gosfordban 2018. augusztus 21-én.
Fotó: Peter Lorimer/AFP

„Jó tapasztalat volt. Egyszerűen csak élveztem, hogy egy csapat tagja lehetek, ez teljesen más volt, mint az atlétika, remek élmény volt” – mondta most az Ausztráliában töltött nyolc hétről Bolt.

Bolt 2009 óta tartja a 100 és 200 méteres síkfutás világcsúcsát 9.58, illetve 19.19 másodperccel. (MTI)