A Médiatanács eljárást indított a Ripost ellen a „Meddig élnek vissza a hajléktalanok mindannyiunk türelmével?” című cikk miatt

politika

Azt írja az Index, hogy a Médiatanács a január 15-i ülésén egy bejelentés miatt vizsgálta a Ripost keresztény-konzervatív bulvárlap november 9-i számában és a honlapján megjelent, MEDDIG ÉLNEK VISSZA A HAJLÉKTALANOK MINDANNYIUNK TÜRELMÉVEL? című cikket.

A Ripost címlapja 2018. november 9-én.

Az Smtv. 14. § (2) bekezdésében, valamint a 17. § (1) és (2) bekezdése szerint a médiaszolgáltatónak a médiatartalomban tiszteletben kell tartania az emberi méltóságot, tilos a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek médiatartalomban történő öncélú és sérelmes bemutatása. A tartalom nem lehet alkalmas valamely nemzet, közösség, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbség vagy bármely többség, továbbá valamely vallási közösség elleni gyűlölet keltésére, annak kirekesztésére.

A Médiatanács szerint a cikk nem felelt meg ezeknek, kirekesztő volt, gyűlöletkeltő, öncélú, sértő, és az emberi méltóságot nem tartotta tiszteleteben, ezért a Médiatanács hatósági eljárást indít, és kötelezi a lapot, hogy nyilatkozzon az ügyben, vagyis indokolja meg, miért volt rendben a cikk.