Diktátorozva standupozott a fideszes Pócs János

politika

Tessék, ha nem gyerek között kampányol, még nevetnek is a jászsági fideszes, Pócs János viccein.

A képviselő a CO-OP Star Zrt. 20. születésnapját ünneplő rendezvényen szólalt fel. Nem indult nagyon erős fellépésnek, az Országgyűlés nevében fejezte ki tiszteletét, köszöntetét és főhajtását, amivel a cégnek tartoznak az elmúlt 20 évért.

Aztán egy régi történetet azzal vezetett fel a parlamenti képviselő, hogy „amikor még komolyabb ember voltam, és csak dinnyetermelésből éltem”. Majd bele is vágott a történetbe, ami arról szólt, hogy az egyik nagy áruházlánc ellen tiltakozást szerveztek, dinnyét borogattak a parkolóban ("megmondom őszintén, selejtes árukat"), amikor egy pótossal beállt egy termelő, legalább másfélmillió forintot érő dinnyével. A szervező odament hozzá, hogy le ne borítsd, ennyit az egész nem ér, amire a termelő azt mondta: hagyd csak, a konkurencia fizeti.

És ezek után jött a Hofi Gézát megszégyenítő poén. Amikor Pócs közölte, hogy hozott ajándékot a cég vezetőjének, Rédei Istvánnak, maga is kapta, és adja tovább, az ugyanis egy kolumbiai rum, az a neve, hogy a diktátor (Dictador) és azért szeretne tőle gyorsan megszabadulni, mert rosszul mutat a polcon. 

Forrás

Taps, nevetés, alig várjuk a parlamenti ülést.

A teljes videó itt nézhető meg.