Elnézést kért és bánatpénzt fizet az amerikai first ladynek a Telegraph, írja a brit lap egy csokornyi meglehetősen szórakoztató korrekció mellett.
A lap hétvégi magazinjának január 19-ei címlapsztorija után a Telegraph megbánása jeleként nem csak helyreigazítást közölt, hanem leszedte a teljes cikket, kártérítést fizet Melania Trumpnak, sőt állja az ügyvédi költségeit is.
A szombati számban megjelent, szokatlanul vehemens közlemény egy sor állítást helyreigazít, például:
Utóbbi állítást egyébként Michael Wolff botránykönyve nyomán a fél világsajtó megírta, Melania Trump pedig már korábban is cáfolta, mondván, hogy ő nagyon örült Trump győzelmének. Vagyis ezt a természetéből fakadóan nehezen bizonyítható, rálátó forrásokra hivatkozó állítást egy brit lapnak helyre kellett igazítania, az amerikai sajtónak viszont nem. Ami valószínűleg abból fakad, hogy a brit médiatörvény alapján akár csődbe is lehet vinni egy médiavállalkozást az elvesztett becsületsértési perekkel. A brit bulvárlap, a Daily Mail például 2,9 millió dollárt (!) volt kénytelen fizetni Melania Trumpnak 2017-ben. (CNN)