Buenos Airesben kapcsolta le az Interpol a csalásért körözött K. Tibort

bűnügy

A 45 éves K. Tibor az utóbbi időben abból élt, hogy idegenvezetői szolgáltatásokat nyújtott Buenos Airesbe látogató magyaroknak. De nem ez volt az eredeti munkája, és nem is azért kötött ki Argentínában, mert mindig is ide vágyott. Hanem mert el kellett hagynia Magyarországot, miután egy sor pénzügyi bűncselekmény elkövetésével vádolták meg.

K. Tibor bilicsben
Fotó: Ministerio de Seguridad

A gyanú szerint két cégével 50 ezer euró, vagyis mintegy 16 millió forint értékben jutott jogosulatlan jövedelemhez 13 illegális műveletnek - különböző pénzügyi csalásoknak és magánokirat-hamisításnak - köszönhetően. A felelősségre vonás elől szökött külföldre, ami után nemzetközi elfogatóparancsot kapott a nyakába.

Miután az Interpol kiadta az úgynevezett vörös riasztást, az argentin Nemzetbiztonsági Minisztérium ráfeküdt az ügyre, mivel a körözésben szerepeltek a menekülés lehetséges célországai között. A családi kapcsolatok, illetve a netes aktivitás elemzése után pontosan be tudták mérni, hol tartózkodik és mit csinál K. Tibor: nem hivatalos idegenvezetőként kísér magyar turistákat, a „székhelye” pedig a Claridge Hotel.

Ezután megfigyelés alá helyezték a magyar férfit, és amikor bemérték, a hotellel szemközti sarkon őrizetbe vették. (La Nación)