Orosz zsoldosok is részt vehetnek Maduro venezuelai elnök védelmében

külföld

A Reuters több, egymástól független forrásra hivatkozva azt írja, hogy egy orosz magánhadsereg szerződéses katonái az elmúlt napokban Venezuelába repültek, hogy segítsék az oroszokkal remek viszonyban álló Nicolas Maduro elnök személyes védelmét az Egyesült Államok által támogatott ellenzéki tüntetések közepette.

Oroszország Kína és Törökország mellett ezen a héten is támogatásáról biztosította Maduro elnököt, miután egy ellenzéki vezető, a venezuelai törvényhozás elnöke, Juan Guaidó néhány napja elnökké nyilvánította magát. Nem sokkal később pedig több ország is (élükön az Egyesült Államokkal és Kanadával) bejelentette, hogy Guaidót támogatják.

Hogy pontosan hány orosz zsoldos lehet Venezuelában, azt nem tudni, a Reuters egyik forrása 400 katonáról beszélt, egy másik viszont csak kisebb csoportokról.

A Kreml tagadta, hogy közük lenne a dologhoz, a Reuters forrásai szerint azonban a katonai cég, ami embereket küldött Venezuelába, gyakran hajt végre akciókat Oroszországban a Kreml megrendelésére. Orosz források szerint a zsoldosok először a Venezuelával szövetséges Kubába repültek, innen Venezuelába, és az a katonák feladata, hogy védjék meg Madurót, ha a Guaidó pártján álló tüntetők vagy akár a saját testőrsége börtönbe akarnál vetni. (Reuters)

Kapcsolódó cikkek