Tavaly minden magyar felnőttnek készítettek legalább egy liter pálinkát a bérfőzdékben

életmód

A NAV kimutatásai szerint tavaly nagyjából 2500 pálinkafőzőt vettek nyilvántartásba, a legtöbbet közülük Borsodban, de Pest megyében, Szabolcsban és Veszprém megyében is nagy volt a kereslet, jelenti a pálinkaforradalom állásáról a Magyar Idők

Fotó: ATTILA KISBENEDEK

A kormánylap emlékeztet, hogy 2016 óta párlatadójegyet kell venniük azoknak, akik otthon szeretnének pálinkát főzni. Az egy liter előállításáért hétszáz forintot kell fizetni, a jegyet a pálinkafőzés előtt kell beszerezni. A NAV adatai szerint tavaly 115 ezer jegyet adtak el, így az otthoni pálinkafőzésből származó állami bevétel nyolcvanmillió forint körül mozgott.  

Sokan voltak, akik csak a gyümölcscefrét erjesztették össze, amit aztán bérfőzdében főzettek ki. A lap szerint

2018-ban nagyjából 8,3 millió liter ötvenfokos pálinkának megfelelő párlatot készítettek el ügyfeleiknek a főzdék.Megjegyzik, hogy tavalyi adat egyébként nem tér el érdemben a korábbi időszakban rögzített számoktól. A korábbi becslések alapján nagyjából ennyi készülhetett magánfőzésben is. 

Kapcsolódó cikkek