Aszódi Attila államtitkárt január 15-én váltották le, Süli János tárca nélküli miniszter kezdeményezésére. A paksi atomerőmű bővítéséért felelős politikusok eddig semmit sem árultak el nyilvánosan arról, hogy miért nem tudtak tovább együtt dolgozni. Süli múlt pénteken annyit közölt csak, hogy a beruházás új fázisához érkezett, amihez új arcokra van szükség, Aszódi pedig nem mondott semmit.
Aszódi most viszont az Indexnek adott egy interjút, amiben utalgatott egy-két vitára. Talán a legizgalmasabb állítása az, hogy
"az egyik kulcselem, amiben másképpen láttuk a helyzetet Süli Jánossal, hogy szerintem a kormánynak igenis rá kell látnia arra, hogy a Paks 2 projektcégben pontosan mi történik".
Hogy a rálátás mit jelent itt, az már nem derül ki.
Még két vitapontot említ: Süli túl sok hatvannál idősebb szakembert vont be a munkába, és Aszódi inkább számított volna a fiatalabbakra, illetve sürgette, hogy a Duna alacsony vízállása miatt vizsgálják felül a terveket. Ahogy ő mondta:
"Itt én is jeleztem, hogy még egyszer meg kell gondolnunk, hogy a biztonságos áramelőállítás szempontjából minden aspektusra kiterjedt-e a korábbi vizsgálat. Nem tagadom, erről vitatkoztunk."
Azt is mondta, hogy az oroszok kapacitáshiánya miatt csúszik a beruházás (ezt mi korábban úgy fogalmaztuk meg, hogy az erőművet építés közben akarták megtervezni, de ezt az EU-s szabályok nem engedik).
Minden gond ellenére Aszódi szerint 2032-re készen lesz mindkét új blokk, és nem is lesznek drágábbak, mint ahogy azt 2014 elején ígérték. (Index)