Tihanyi Tóth Csaba, aki a Barátok közt című sorozatban Novák Lacit alakítja, a Fókusznak mesélt arról, hogy két évtizede szenvedélybetegség gyötörte:
„Bekerültem egy szörnyű lavinába, amiből nagyon nehéz kimászni. Az életemnek egy része arról szólt – miközben gyakoroltam a szakmámat, a színészetet –, hogy a jövedelmemet mindig megpróbáltam föltenni a pókergépre. Amikor eljut oda az ember, hogy teljesen mindegy, hogy nyer vagy veszít, mert a játékszenvedély az adrenalinnak a játéka, akkor van már nagyon nagy baj.”
A színész azt mondta, évekig nem tudott leállni, a függőségét a barátai és családja elől is titkolta, hiszen szégyellte, hogy egy lakás árát eljátszotta.
És hogy mi volt az, ami kihúzta a mélypontról? Egy nagy nyeremény!
Közel 500 ezer forintot nyert a kilencvenes évek végén. „Akkora pénz volt, hogy gyakorlatilag egy vadonatúj életet tudtam kezdeni abban az értelemben, hogy megszűnt a szerencsejátékhoz való vonzódásom” – mesélte.
A pénzből megvette az első autóját és beindította a vándortársulatát, ami máig működik. (Fókusz)