2017 óta 100 milliárd dollár, tehát úgy 27 ezer milliárd forint értékben foglaltak le vagyontárgyakat - köztük ingatlanokat, járműveket - a királyságban. Szaúd-Arábiában 2017-ben hirdették meg az antikorrupciós kampányt, ennek a lezárását jelentették most be - írja a BBC. A vizsgálatok során 87 emberrel, akik beismerték az ellenük felhozott vádakat, sikerült megállapodni. A vádlottak között vannak hercegek, üzletemberek, cégvezetők is. Nyolcan nem ismerték be a vádakat, ellenük eljárást indítanak. 56 további ügyben azért nem sikerült megegyezni a vádlottakkal, mert előbb bűnügyi eljárást folytatnak le velük szemben.
A korrupcióellenes testület 2017 novemberében alakult meg, és nagyon gyorsan akcióba is lépett. Mohamed bin Szalman herceg vezetésével első körben 11 herceget, 4 hivatalban lévő minisztert és több tucat korábbi minisztert is őrizetbe vettek. A vádlottak között voltak a herceg rokonai is, és amikor a rijádi luxushotelbe zárta őket, gyakorlatilag puccsot hajtott végre. A szaúdi elit számára sokkoló események külföldi befektetőket is elbizonytalanítottak, és a herceg és az ország megítélésén nem sokat segített Dzsamál Hasogdzsi újságíró meggyilkolása sem.
Köztük van al-Valíd herceg is, akinek Orbán Viktor adta át a Magyar Érdemrend középkeresztjét.
Miközben lefűrészelték Hasogdzsi végtagjait, az orvos azt tanácsolta a halálbrigád tagjainak, hogy hallgassanak zenét.