Katar a sokkal esélyesebb Japánt verve megnyerte az Ázsia-kupát

futball

Katar válogatotja 3:1-re verte az Ázsia-kupa döntőjében Japánt, és ezzel a kis közel-keleti szigetországról tulajdonképpen már nem is igaz, amit tegnapi beharangozónk címében állítottunk. Izland ilyen magasra azért nem jutott. 

A katariak a 11. percben vezetést szereztek annak az Almoez Alinak, akinek ez volt a kilencedik találata a tornán, ennyit korábban soha, senki nem szerzett Ázsia-kupán. Ráadásul ollózta:

Forrás

A gólpasszt az az Akram Afif adta, akinek ez volt a kilencedik gólpassza a tornán, ami szintén rekord. De  27. percben adott egy tizediket is, igaz, annak nem volt nagy szerepe Abdulaziz Hatem szintén gyönyörű, távoli lövésében:

Forrás

A második félidőben a japánok mindent bevetettek, végig nyomtak, de csak a 69. percben tudtak szépíteni, amikor Minamino szerencsésen megkaparintott egy lepattanó labdát. Ez volt az első és utolsó gól, amit Katar ezen a tornán kapott. 

Forrás

Ez érthetően még vehemensebb támadásokra sarkallta a japánokat, így viszont a katariak előtt megnyílt a lehetőség a veszélyes kontrákra. Egy ilyen után kiharcolt szögletet követően a az egyik japán hátvéd kezére pattant a labda, az üzbég játékvezető tizenegyest ítélt, azt pedig a 83. percben Afif bevágta. Ez volt a katariak 19. gólja a tornán, a hét megnyert meccs és a 19:1-es gólkülönbség tényleg futballtörténelmi. 

Nem túlzás azt állítani, hogy ez a tornagyőzelem még a görögök 2004-es Európa-bajnokságánál is nagyobb meglepetés. Most már tényleg nagyon érdekes, hogy mire jutnak majd a nyári Copa Américán, amin meghívottként részt vehetnek. Az mindenesetre biztos, hogy már senki nem siránkozhat azon, hogy egy nulla futballkultúrájú országnak adták a 2022-es világbajnokság rendezését.