Elfogták a Ráday kollégiumban keletkezett, emberéletet követelő tűz okozásával gyanúsított három fiatalt, jelentette be pénteken sajtótájékoztatóján Terdik Tamás budapesti főkapitány és Palotai Zsolt Gábor, a fővárosi katasztrófavédelem igazgató-helyettese.
Tájékoztatásuk szerint a tüzet szándékos gyújtogatás okozta, amivel három budapesti fiatalt gyanúsítanak. Ők Terdik tájékoztatása szerint beismerő vallomást tettek, "tettüket megbánták". A gyanúsítottak szabad lábon védekezhetnek.
A Blikk tudósítása szerint két 15 és egy 16 éves fiú körömlakklemosóval átitatott szivacsot gyújtott meg az épületben. Úgy tudják, hogy a fiatalok már korábban is gondolkoztak azon, hogy valamit fel kéne gyújtaniuk.
A Ráday kollégium január 23-án, este gyulladt ki. A tűzben egy ember, egy 47 éves, négygyermekes veszprémi férfi vesztette életét, aki a kollégiumban lakott, amikor Budapesten járt. (Via Index)