Ferenc, az első pápa, aki valaha az Arab-félszigetre látogat, megérkezett Abu-Dzabiba.
A katolikus egyházfő már az érkezése előtt küldött egy üzenetet: a decemberben megkötött korlátozott jemeni tűszünet sürgős ellenőrzését szorgalmazta, élelmet és gyógyszert kért a világ legsúlyosabb humanitárius válságától szenvedő népének. Erről azelőtt beszélt, mielőtt az őt az Egyesült Arab Emirátusokba, a Jemennel háborúban álló Szaúd-Arábiával szövetséges országba szállító repülőgép fedélzetére lépett volna.
Ferenc pápa azért ment Abu-Dzabiba, hogy részt vegyen az emirátusokbeli Vének Muszlim Tanácsa által támogatott, vallásközi párbeszédről szóló konferencián, amelynek célja a vallási fanatizmus visszaszorítása az iszlám mérsékelt ágának népszerűsítésével. A kezdeményezés Ahmed el-Tajjíbtól, a nagy tiszteletnek örvendő egyiptomi ezeréves szunnita központ, az al-Azhár nagyimámjától ered.
A látogatás előestéjén Ferenc pápa videoüzenetben üdvözölte „barátját és drága fivérét”, Tajjíbot, a tanácskozás összehívásával kapcsolatban dicsérte a bátorságát, és biztosított arról, hogy „Isten egyesít, nem pedig megoszt”.
Ferenc pápa és Tajjíb imám hétfőn szólal fel a tanácskozáson, amelyen nemcsak keresztények és muszlimok, hanem több száz zsidó, hindu, buddhista és más vallási vezető is részt vesz. Az esemény az emirátusokbeli Tolerancia éve eseménysorozatába illeszkedik. (MTI)