Magyar politikusok és közéleti szereplők jelszavai is felkerültek a netre a legutóbbi, gigantikus adatszivárgásban. Az Index írt erről Makay József kiberbiztonsági szakértő posztja alapján. A kirakott képen látható, hogy Tállai András, Deutsch Tamás és Csányi Sándor is az érintettek között van.
A Collection #1-5 néven ismertté vált adatbázis feltörésével összesen 3,5 milliárd felhasználónév és jelszó szivárgott ki. A netre kikerült információk között sok a régi jelszó is, amit jól mutat Makay Facebook-posztja is, hiszen ott szerepel Szily László kollégánk indexes jelszava is, pedig ő már 2012 óta nem dolgozik ott.
Makay a 24.hu-nak arról beszélt, hogy összesen 67 fideszes és 45 MSZP-s emailcímre akadt az adatbázisban, valamint 111 OTP-s cím is kiszivárgott, köztük Csányi Sándor elnöké is. Feltehetően a kikerült jelszavak többsége már nem él, de ez az eset is egy jó emlékeztető arra, hogy érdemes időnként jelszót változtatnunk a számunkra fontos felületeken és szolgáltatásoknál, ezen a honlapon pedig bárki ellenőrizheti, hogy kiszivárogtak-e az adatai.