A hvg.hu írt arról, hogy csütörtökön délelőtt tárgyalja a házbizottság a december 12-ei parlamenti ülésnap történéseit. A parlament ezen a napon szavazott a túlóratörvény elfogadásáról, az ellenzéki képviselők pedig számos eszközzel próbálták megakadályozni a törvény elfogadását, többek között a pulpitust is elfoglalták.
Kövér László házelnök utána puccskísérletnek nevezte a történteket, illetve arról is beszélt, hogy anarchiába hajló, eszetlen, irracionális rendbontás zajlott, és közölte, hogy a lehető legfájdalmasabb szankciókat szeretné kiszabni a képviselőkre.
A lap úgy tudja, hogy a házbizottság elé Kövér László benyújtott egy előterjesztést, mely szerint
az Országgyűlés ülésén fizikai erőszakot alkalmazott, illetve közvetlen fizikai erőszakkal fenyegetett, arra hívott fel, vagy más kivezettetését akadályozta,
pedig az Országgyűlés tekintélyét, rendjét súlyosan sértő magatartást tanúsított, illetve magatartásával a házszabályi rendelkezések tanácskozási rendre, szavazásra vagy a szemléltetésre vonatkozó szabályait szegte meg.
Az előterjesztés szerint az ellenzéki képviselőket Kövér a tiszteletdíjuk csökkentésével büntetné, és a lap szerint ez mintegy egyhavi tiszteletdíj megvonását jelentené.
Szerdán a Fidesz a különbíróságokról szóló törvényt és a túlóratörvényt is keresztülverte a parlamenten egy botrányos ülésen. Este Budapest több pontján tüntettek, a Kossuth téren a rendőrök könnygázzal oszlattak, a tüntetők szeméttel, üveggel és petárdákkal dobálták őket.
A házelnök szerint szigoríthatják a parlamenti rendszabályokat.
A házelnök a lehető legfájdalmasabb szankciókat szeretné kiszabni a renitens ellenzékiekre.