Az első helyen szerepel Laura Codruța Kövesi egykori DNA-főügyész neve azon a szűkített listán, amely az Európai Ügyészség főügyészi tisztégére esélyes három jelölt nevét tartalmazza, írja a Transindex.
Tavaly nyárig Kövesi volt a román Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyésze. A DNA öt év alatt 9 minisztert, 21 képviselőt és hat szenátort és egy korrupt EP-képviselőt ítéltek el jogerősen.
Kövesi neve most az első helyen áll a három jelölt közül, akit a pályázatokat elbíráló bizottság az Európai Parlament elnöke és az igazságügyi miniszterek tanácsának elnöke figyelmébe ajánlott.
Ugyanakkor az esélyeit némileg rontja, hogy a román soros elnökség miatt az igazságügyi miniszterek tanácsának elnöke most pont a román igazságügyi miniszter, vagyis az a Tudorel Toader, aki tavaly kezdeményezte a leváltását a DNA éléről, pedig már csak fél év lett volna hátra a vezetői megbízatásából.
A jelölésre reagálva Tudorel Toader román igazságügyi miniszter egyből jelezte, hogy ellenzi Kövesi kinevezését az európai főügyészi tisztségre. Toader azt nyilatkozta, hogy levélben fogja tájékoztatni a tagállami minisztereket arról az alkotmánybírósági döntésről, amelynek alapján Kövesit leváltották a DNA éléről, ugyanis szerinte az előválogatást végző testület tagjai nincsenek tisztában azokkal a „visszaélésekkel”, amelyeket szerinte a román állampolgároknak el kellett szenvedniük Kövesi mandátuma alatt.
Miután 2020 végén megkezdi működését, az Európai Ügyészségnek hatásköre lesz arra, hogy kivizsgálja az uniós pénzügyi érdekeket sértő bűncselekményeket és az elkövetőket büntetőeljárás alá vonja csalás, korrupció, pénzmosás és határokon átnyúló csalás esetén.
A 28 uniós tagállam közül eddig 22 csatlakozott az európai ügyészséghez, köztük Románia is. Magyarország nem. A csatlakozás támogatásáért Hadházy Ákos független képviselő is aláírásokat gyűjt.
A fideszes többség legutóbb tavaly októberben szavazta le a csatlakozást az országgyűlésben. A kormánypárt általában azzal magyarázza az ellenállást, hogy ez a kérdés nemzeti hatáskör, amelybe bármilyen brüsszeli beavatkozás a nemzeti szuverenitást sérti. Szóval ezek az ügyek továbbra is Polt Péter kezében maradhatnak. (via Főtér/Transindex)
Ennyi már elég is volt hozzá, hogy Románia kevésbé legyen korrupt Magyarországnál, aminél így már csak Bulgária korruptabb az egész EU-ban.
A magyar kormány nem akar csatlakozni a luxemburgi székhelyű uniós bűnüldöző szervezethez, ezért Hadházy Ákosék nyomást gyakorolnának a hatalomra. Ha kell, az EP-választásokig gyűjtik az aláírásokat, de tovább nem, mert „addigra mindenképp eljön az igazság órája, vagy így, vagy úgy”.
Orbán szerinte azért nem akar csatlakozni, mert a Tiborcz-ügyben hamar elérne hozzá a nyomozás.
Egyértelmű kérdésre egyértelmű válasz.
Hanem Brüsszelét.