Tarlós nem engedélyezte, hogy idén legyen a belvárosban Red Bull Air Race

Budapest

A Főpolgármesteri Hivatal közölte: Tarlós István főpolgármester nem adott engedélyt arra, hogy idén is Budapesten legyen a Red Bull Air Race. Mint írták, a „budapesti lakosság észrevételeinek és érdekeinek figyelembevételével Tarlós István főpolgármester – Láng Zsolt bizottsági elnökkel egyetértésben – tájékoztatta a Red Bull Air Race szervezőit, hogy a rendezvény körülményeinek elégtelensége miatt a Főváros nem tudja az engedélyeket kiadni az ez év júliusra tervezett eseményre”. Tarlós alternatívaként javasolta a szervezőknek megvizsgálni a Duna-kanyar vagy valamelyik nagyobb magyarországi tó környékét – írja az Index.

A Red Bull Air Race budapesti futama 2018. június 20-án.
Fotó: Joerg Mitter/AFP

A Red Bull január végén már beírta a belvárosi helyszínt a versenynaptárba, de kiderült, hogy ez még nem eldöntött ügy, februárban egyeztetnek. Tarlós tavaly nyáron elnézést kért a budapestiektől az akkori verseny miatti kellemetlenségek miatt, és azt mondta, amíg ő a főpolgármester, „ilyen botrányos zűrzavar nem fordulhat elő a városban”. (via Index)

Kapcsolódó cikkek