Tizenegy gyerek és a nyolc felnőtt lett rosszul, amikor permetezni kezdett a darázsirtó Berettyóújfaluban

bűnügy

Tavaly szeptember 20-án este érkezett bejelentés arról, hogy Berettyóújfaluban, a Kölcsey utcában több családi házban is fulladásra és rosszullétre panaszkodnak a lakók. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol kiderült, hogy az egyik ingatlan kertjében darázsirtást végzett egy szakember és feltehetőleg a permetszertől lett rosszul a 11 gyerek és a 8 felnőtt. 

A mentőszolgálat munkatársai könnyű sérülésekkel vitték kórházba őket. A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálták az eset körülményeit, és megállapították, hogy a 34 éves férfi 

semmilyen körülmények között nem használhatta volna az adott permetezőszert lakott területen belül, mivel az olyan veszélyes, hogy kizárólag mezőgazdasági területeken rovarok ellenlehet használni. 

Fotó: police.hu

A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták a férfit, és foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség miatt folytattak büntetőeljárást ellene. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek. (police.hu)