Még az ország legsasosabb területein is 3000 focipályányi területre jut egy sas

ÁLLAT

Idén januárban 16. alkalommal rendezte meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil természetvédelmi szervezetekkel együttműködve a hazánkban telelő sasok éves számlálását. Az egyidejű megfigyelések miatt sasszinkronnak is nevezett számláláshoz cseh, szlovák, osztrák, szerb és román szakemberek is csatlakoztak, így a magyar mellett a Kárpát-medencei sasleltárt is elkészítették.

Parlagi sasok megfigyelési adatai a Pannon-régióban
Fotó: MME Monitoring Központ

A számlálás során 2019-ben 725-748 rétisas és 397-411 parlagi sast sikerült megfigyelni az érintett, 15907 négyzetkilométeres területen. Emellett három szirti sast és három fekete sast is megigyeltek, de láttak egy réti kányát és egy uráli baglyot is.

Rétisasok megfigyelési adatai a a Pannon-régióban
Fotó: MME Monitoring Központ

"A fokozottan védett státuszukhoz viszonyítva nagynak tűnő számok ellenére a sasok természetesen még ma is nagyon ritkák" - írta közleményében az MME. Ezt érzékletes példával is bemutatták, ezek szerint a felmérés során bejárt saslelőhelyeken, vagyis az ország "legsasosabb élőhelyein" is 100 négyzetkilométerenként mindössze átlag 4,5 rétisast és 2,5 parlagi sast figyeltek meg, vagyis a legjobb sasélőhelyeken is háromezer focipályányi területet bejárva láthatunk egyetlen rétisast. Parlagi sas észleléséhez már közel hétezer focipályányi területet kell bejárni. (Via MME)

Akarok egy sast

A sas a legmenőbb élőlény a földkerekségen. Gyorsabb, mint egy Porsche, olcsóbb, mint egy használt Suzuki, és kevesebbet fogyaszt, mint egy Prius. Neked már van sasod? Miért nincs?

anarki
ÁLLAT
Forrás