Egy csapat történész, akik a Yorki Egyetem középkori feljegyzéseit tanulményozzák, rábukkantak egy feljegyzésre a yorki érsekség regisztereiben, ami egy apácáról, leedsi Joanról szól. A nőről azért készítettek külön feljegyzést, mert úgy szökött meg a yorki Szent Kelemen zárdából úgy, hogy eljátszotta a saját halálát.
Az érsek saját, 1318-as keltezésű feljegyzésében Beverly település esperesével osztja meg a Joanról szóló „botrányos pletykát”. Ebben azt írja, az apáca betegnek tettette magát, majd eljátszotta a saját halálát, és a tettestársaival még egy bábut is eltemettetett a zárda megszentelt sírkertjébe csak azért, hogy így ő a bűn csábításának engedve „a testi vágyak útjára léphessen”.
A kutatók sajnos semmilyen nyomot nem találtak arról, hogy az apácát végül visszavitték-e a zárdába, vagy nem. A Guardiannel elmondták a történészek, hogy bár a középkorban nem volt ritkaság, hogy szerzetesek vagy apácák megpróbáljanak meglépni a rendjüktől, Joan nővér esete viszont egészen extrém, hiszen eddig nem került elő történelmi bizonyíték olyan emberről, aki ennyire cselesen próbált volna szökni az egyház szolgálatából. (Guardian)