Az idén 100 éves Bálint gazdát javasolták a XVI. kerület díszpolgárának, de a Fidesz megint egységesen leszavazta

Budapest

Mizsei László XVI. kerületi LMP-s képviselő a Facebookon írta meg, hogy többszöri jelölés után szerdán a helyi képviselőtestület fideszes többsége újra elkaszálta dr. Bálint György kertészmérnök, azaz Bálint gazda díszpolgárságát.

Fotó: Bálint gazda/Youtube

Mizsei szerint az egységesen, tömbben szavazó Fidesz pártfegyelme miatt nem fogadták el a javaslatot, és így volt ez a tavaly meghalt Lantos Antal helytörténésszel is, „aki nagyon várta, hogy megkapja, de még halála után, posztumusz sem engedték” – írja a 24.

Mizsei szerint Bálint gazda – aki idén lesz 100 éves – „megért már egy-s mást, ezt is túl fogja élni, de rá mindig fognak emlékezni a kerületben, míg ezek a percemberek emlékét elfújja a szél, kicsinyességükkel, pitiánerségükkel, képmutató viselkedésükkel együtt”.

Bálint György 1941-ben szerzett kertészmérnöki oklevelet a budapesti Magyar Királyi Kertészeti Akadémián. A zsidó származású Bálint Györgyöt 1942-ben behívták munkaszolgálatra, ahonnan koncentrációs táborba került, majd 1945-ben szabadult. A holokauszt során egy testvérét kivéve a teljes családját kiirtották. A háború után hazatért családi birtokára, de a kommunisták internálással fenyegették meg, és a földjét elvették.

1949-ben mezőgazdasági mérnökként diplomázott a Magyar Agrártudományi Egyetemen. 1949–1952 között a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott, onnan egy évre a Kertészeti Kutatóintézetbe került. 1955–1959 között a Mányi Állami Gazdaság főagronómusa volt, majd a Fejér Megyei Állami Gazdaságok Igazgatósága alkalmazta főkertészként 1964-ig. 1967-ig Budapesten, az Állami Biztosító Főigazgatóság szakértője volt, az 1981-es nyugdíjazásáig a Kertészet és Szőlészet főszerkesztője volt. Az évtizedek során több kertészeti lapot és magazint is szerkesztett. 1981 és 2009 között az MTV Ablak című magazinjának állandó munkatársa volt, 1991 és 2000 között pedig az MTV Gazdaképző című műsorának főszerkesztőjeként dolgozott.

1994. június 1-én belépett az SZDSZ-be, és tagja lett az országos tanácsnak. 1994–1998 között parlamenti képviselő volt. 2009-ben kilépett a pártból. (24, Wikipedia)