Széll Kálmán-szobor lesz a Széll Kálmán téren

Budapest

Április végén lehet szobra a Széll Kálmán téren a névadó egykori miniszterelnöknek. A Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén hagyhatja jóvá a nyílt pályázaton nyertes alkotás felállítását.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes előterjesztésében (pdf) az áll, hogy a tér névadója, Széll Kálmán tiszteletére a Széll Kálmán Alapítvány kezdeményezte a politikust ábrázoló egész alakos szobor elhelyezését. Az alkotás létrejöttéhez a kormány biztosította az anyagi fedezetet. A meghirdetett pályázatra 16 pályamű érkezett, a nyertes alkotás Tóth Dávidé lett.

A szobrot – amit a metrókijárat és a 4-6-os villamosok megállója közötti területen található növénykazetta mellett állítanának fel – a tervek szerint április 30-án avatják.

Forrás: budapest.hu

Az előterjesztéshez mellékelt (pdf) látványterv szerint a 220 centiméter magas bronzszobor és a hátterét adó homokfújt, festett felületű, formára hajlított acéllappalást egy 3 lépcsős fekete gránitlapokkal burkolt betontalapzaton lesz elhelyezve. (MTI)