Magyarországtól minden kedvezményt megkap az orosz Nemzetközi Beruházási Bank

gazdaság

A Parlament előtt lévő jogszabálytervezet (pdf) teljes mentességet ad majd a Magyarországon működő Nemzetközi Beruházási Banknak (NBB) a magyar pénzügyi felügyeleti szervek és egyéb hatóságok ellenőrzései alól – írta meg az Index.

A törvénytervezet szerint adó- és járulékmentesség, védett (de ellenőrizhetetlen) székház és elnöki rezidencia, korlátlan beutazási, azaz bevándorlási lehetőség, és diplomáciai mentesség is jár majd a kormány és az oroszok által 2018 végén kötött nemzetközi megállapodás alapján az NBB budapesti székhely-alapításával.

A lap szerint a bank dolgozói és elsősorban a vezetősége (elnöke, igazgatói és kormányzói, valamint az ő családtagjaik) diplomáciai mentességben részesülnek, és korlátozás nélkül, állampolgárságtól függetlenül jöhetnek Magyarországra azon szakértők és tanácsadók is, „akik a Bank érdekében helyszíni látogatásokon vesznek részt”, illetve jöhet mindenki más, akit az NBB meghív.

A bank budapesti székhelye 2019 második felében nyílhat meg, a tervek szerint a teljes központ 2-3 éven belül települ Magyarországra.

Grafika: Tbg

A kb. 1000 milliárd euró mérlegfőösszegű, moszkvai székhelyű NBB fejlesztési projektekre, beruházásokra ad közép- és hosszútávú hiteleket. 1970-ben a KGST tagjai közül a Szovjetunió, az NDK, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország és Mongólia alapította. 2012-ben Putyin újraélesztette a bankot, a lépés jól illeszkedett Oroszország nagypolitikai törekvéseihez, hogy újra kiterjessze a nemzetközi befolyását, különösen a korábban általa uralt kelet-közép európai térségben. (Index)

Kapcsolódó cikkek