További 23 vendég, köztük az áldozat férje és fia szintén megbetegedett, miután a valenciai RiFF-ben vacsoráztak - írja az El País. Az étteremben vizsgálatot indított a közegészségügyi hatóság.
Még vizsgálják, pontosan mi okozta a 46 éves nő halálát, mindenesetre az éttermet egyelőre bezárták. A helyi közegészségügyi vezető, Ana Barceló részvétét fejezte ki az áldozat férjének és 12 éves fiának, majd elmondta, az első vizsgálatok során mindent rendben találtak, most további teszteket folytatnak, hogy megtudják, köze lehetett-e a nő halálának az elfogyasztott ételhez. Az El País információi szerint az ételmérgezést február 17-én jelentették a hatóságoknak, miután a három tagú család megbetegedett. A tüneteik február 16-án jelentkeztek, hasmenésük volt és hánytak. Az Europa Press szerint a férj és a gyerek meggyógyult, de a nő állapota sokkal súlyosabb volt, vasárnap reggel hunyt el otthonában. Később kiderült, hogy azok közül, akik szintén a RiFF-ben vacsoráztak aznap, 23-an észlelték magukon az ételmérgezés tüneteit. Barceló újságírói kérdésre válaszolva mondta, hogy egyelőre nem tudják, hogy az étterem aznapi menüjén szereplő ízletes kucsmagomba okozhatta-e a mérgezést. Azt majd a boncolás után tudják megmondani, hogy az elfogyasztott étel okozta a nő halálát, vagy esetleg saját hányásába fulladt bele.
A RiFF tulajdonosa, Bernd H. Knölle közleményt adott ki, melyben azt írja, az étterem addig zárva marad, míg ki nem derül, mi okozta a tömeges ételmérgezést.