Angela Merkel, a CSU vezetője, és az Európai Néppárt frakcióvezetője után a CDU elnöke is keményen elítélte a magyar kormány legújabb Brüsszel-ellenes kampányát. Annegret Kramp-Karrenbauer a Der Spiegel-nek adott nyilatkozatában kijelentette:
"felfoghatatlan és alaptalan"
az a vádaskodás, amit a hirdetésekben üzen a Fidesz. Szerinte ezzel az "Európai Néppárt egésze gyengül és sérül." Ezt közölni fogja a párttal is, tette hozzá. Annegret Kramp-Karrenbauer szerint
a magyar félnek kell tartósan bizonyítania, hogy még mindig úgy érzi, az Európai Néppárthoz tartozik.
Ha ez nem sikerül, és "nem sikerült egyetértésre jutni az EPP céljairól, a párbeszéd értelmetlenné válik, és ezáltal véget ér," tette hozzá.
Szolidaritásáról biztosította Jean-Claude Junckert, és megígérte, hogy ezt a "Magyarországgal folytatandó tárgyalásainkon is világossá tesszük majd."
A német kereszténydemokraták mellett az Európai Néppártban is kiakadtak a magyar kormány legújabb kampányán.